Négy

Arcát egy óriási rózsa csokor takarta el, orcámra szívből jövő mosoly terült amit képtelen voltam levakarni magamról. Meg akartam szólalni de nem ment.Lehunytam a szememet s erőt vettem magamon.

- Köszönöm szépen!- vettem át a virágokat a kezéből, majd beletettem őket a hozzám legközelebb eső vázába.- Nos akkor indulhatunk?- törtem meg a percekig tartó csöndet. 

- Persze!

Az ajtót kulcsra zártam majd elindultunk, szótlanul mentünk egymás mellett, közbe-közbe egymásra néztünk, de én leginkább csak a földet pásztáztam.Megállt, s óvatosan felém fordult..testemet átrázta a hideg.Vágytam valamire, de azt szavakba sem tudnám önteni.Valami még hiányzott, valami ami nem hétköznapi.Lassan felemeltem a fejem, így szemeibe tudtam nézni.Szemei felcsillantak, de úgy ahogy még sosem.Én csak hozzá akartam bújni, érezni a biztonságot, érezni valamit amiről magam sem tudom micsoda.

- Mi lenne ha elvinnélek a kedvenc helyemre?- szólalt meg, miközben arcunk leheletnyire volt egymástól.

- Benne vagyok!

Hirtelen eszembe jutott, a tisztás a régi kedvenc helyem.Mindig ott nyugodtam meg, a patak zúgása, a madarak csicsergése volt az ami nekem Emilie elmente után a legtöbbet jelentett.Nem volt olyan nap, hogy ne mentem volna ki oda, és ne mondtam volna el a bánatom valakinek, pontosabban a világnak.Ott senki nem hallott, senki nem szakított félbe.

- Megjöttünk.- zökkentett ki gondolkodásomból.

- Ez a kedvenc helyed?- csillantak fel a szemeim.

- Igen, a Yarra part, általában ide szoktam jönni amikor nyugalmat keresek, leülök egy padra és csak gondolkodom!- mosolyodott el.

A part gyönyörű volt, az esti fények tükröződtek a színtiszta víz felszínén, semmi nyüzsgés, csak a meseszép fény özön ami körbe vette a partot.Azt hiszem a világ egyik legszebb helyén sétáltam azzal az emberrel, akiben első látásra megfogott valami.

Tekintetét éreztem az arcomon, majd sötétbarna csillogó szem párjával találtam magam szemben.

- Ez gyönyörű!- mosolyodtam el.

Megfogta a kezem és egy padhoz húzott, egymás mellett ültünk s hol egymást hol pedig az elénk táruló tájat néztük.

- Még mindig nem tudok rólad semmit..- fordult felém fél oldalasan.

- Mindent megfogsz tudni! - mosolyogtam.

- Ígéred? 

- Ígérem!

- Ez olyan hihetetlen! - szólalt meg.

- Mi? 

- Hogy itt vagy, 18 évesen Melbourne-ben, egyedül.- hangsúlyozta ki az utolsó szót.

- Itt vagy velem, nem vagyok egyedül, és Köszönöm.- tűrtem el egy tincset a fülem mögé.- Köszönöm, ezt a pár napot, hogy elviseltél, hogy itt voltál velem te is és a tesóid is.-pillantottam rá.

- Elviseltelek? 

- Igen, mert eddig kevés ember volt aki elviselte a hisztijeimet, a mindennapi depresszióimat, és a nem is vicces vicceimet.Elmenekültem Londonból, arra a helyre amiről semmit sem tudok..

- Alicia.- kezeimet kezeibe vette, s hirtelen csuklómon akadt a szeme, amit gyors mozdulattal kaptam ki kezeiből.- Gyere, mutatok még valamit!

Én csak halványan mosolyogtam, majd belecsúsztattam felém nyújtott tenyerébe kezemet, bőre szinte perzselte az enyémet.Avval a lendülettel amivel ő felsegített csapódtam bele a mellkasába, szívem megdobbant majd kitörve vele bordáimat.Szemeibe néztem amik ismét furcsán csillogtak, csak mosolygott ahogy én is.Kevés embernek sikerült eddig őszinte mosolyt csalnia az arcomra, de neki sikerült akárhányszor rá néztem szívem megtelt melegséggel.

- Ismét nem árulod el hova megyünk?- kíváncsiskodtam ismét.

- Nem!

- Ebben az esetben indulhatunk.- mosolyogtam. 

**

- Megjöttünk! Remélem szeretsz bowlingozni.

- Aha.- próbáltam lelkesedni iránta.

- Mi a baj?

- Baszki, ez olyan kínos.- vakartam meg a homlokomat.- Még sosem bowlingoztam.- nyögtem ki.

-Gyere, majd segítek!- noszogatott. 

Nagy levegőt vettem s követtem minden lépését, mindegyikünk megkapta a lábára szánt cipőt amit gyorsan fel is vettünk.Még sosem jártam bowling pályán, a neon fények amik pályát világították gyönyörűek voltak.

- Készen állsz?- villantott felém egy hatvannyolcast. 

- Azt hiszem.

Kezébe vett egy golyót, neki indult és tarolt.Hogy múlnám én ezt felül? Gondolom nagyon régóta bowlingozik, én meg, még életemben nem próbáltam.

-Te jössz!- mosolygott rám elégedetten.- Gyere segítek.

Kezembe vettem egy pink golyót, ujjaimat belehelyeztem a 3 lyukba és vártam, hogy segítsen.Ő hátulról, kezeit derekamra kulcsolta majd végig simítva kezemen megfogta a gömböt, arcomra puszit nyomott, s együtt dobtuk el, ami tarolt minden bábut.Kezei még mindig a derekamon pihentek csak álltunk és élveztük egymás társaságát.Csupán pár perc múlva fordultam meg, s nyögtem ki pár szót.

- Mégsem vagyok olyan menthetetlen igaz?

- Nem.- állt velem szemben majd mélyen a szemembe nézett.

- Folytassuk!- vigyorodtam el önelégülten. 

**

- Későre jár!- mosolyogtam.

- Gyere haza viszlek. 

Cipőinket lecseréltük s hazaindultunk.Szerettem vele lenni, vele elfelejtettem minden gyötrelmemet, minden önkritikai problémáimat.Ha a közelembe volt sosem tudtam az arcomon terülő mosolyt levakarni, nem akarom, hogy ez az érzés elmúljon. 

- Várj.-bámulta meredten a talajt. 

- Valami rosszat tettem?

- Alicia, láttam a kezeden a vágásokat.

- Te ezt nem értheted.- suttogtam magamnak majd megfordultam s rohanni kezdtem.

Csak egy idő után álltam meg levegőért, és egyből lépteket hallottam hátam mögött.Mielőtt megtudtam volna fordulni, meleg testet éreztem körülöttem.Szorosan magához ölelt és csak szorított.

- Sohasem foglak utálni azért amit láttam, itt leszek veled ameddig csak tudok.Mindig itt leszek, számíthatsz rám! 

A mondat végére szemeimbe könnyek gyűltek s némán potyogtak a földre, még senki nem mondott nekem ilyet.

- Luke, nekem ilyet még senki nem mondott..

Kezeivel állam alá nyúlt felemelte s iszonyat lassan közeledett az arca az enyém felé, sejtettem mi fog történni, féltem de nem ellenkeztem.Lehunytam szemem mikor Luke puha ajkai az enyémhez tapadtak, lassan s finomat csókolt.Egész testem megremegett hihetetlen érzés volt.Most eltűnt a hiányérzet, eltűnt a 'valami kéne még' gondolat, kereknek éreztem az életem.

______________________________________________________________

uhh hát Sziasztok! :) 

Asdfghjkl jövök egy hatalmas bocsánat kéréssel a késésért, csak tényleg a tanulás kiszív belőlem minden energiát, ráadásul felvételi előtt is állok szóval nehéz.Viszont rátérek a részre, borzasztó lett ne haragudjatok, de ez övön aluli. Igyekeztem, most tényleg szükségem van pár kommentre vagy szavazatra.

Crazygirl_ xx