Öt

- Semmi normális munka lehetőség.- dőltem egyhangúan a konyha pultra.

Fejemet támasztva lapoztam tovább a hirdetéseket, s kerestem számomra megfelelő munkát.

**

Talán nem a világ legjobb munkáját mondhatom enyémnek.Kész csoda, hogy legalább ezt megkaptam.Szobákat takarítani és poharakat hurcolni, nem egy álom meló, de cél szempontjából ez is megfelel.Melbourne egyik luxus hotel, alkalmazottja lettem, ha egy apró dolgot is rosszul csinálok, repülök.

- Alicia, mit csinálsz? - kiáltott rám főnököm, miután egy tálcát ejtettem le, tele poharakkal.-Nem érdekel, hogy újonc vagy, nagyon közel állsz ahhoz, hogy repülj!

- Jó, bocsánat.Nem fordul elő többet!- mondtam, miközben elindultam a seprűért.

Annyi szerencsém volt, hogy nem a vendégek előtt törtem zúztam mindent, hanem a konyhán.Össze kell szednem magamat, már csak egy húzásom maradt.
Mire felszedtem a törött üvegeket, s felmostam a bort a főnököm ismét fölöttem állt.

- Alicia, menj ki szünetre, rád fér! Utána pedig gyere az irodámba.

Hát ez isteni, pár napja sem dolgozom a hotelben, de már hívat a főnököm,  és a kirúgást rebesgetik.

A hátsó raktár ajtónál szoktam szünetet tartani, pont úgy ahogy most is.Zsebemből előhúztam a cigis dobozomat majd meggyújtottam egy szálat.Mostanában egyre gyakrabban kerestem megnyugvást a dohányzásban, avval bíztattam magamat, hogy jobb ezzel mint vagdosással és önkínzással vezetni le a fájdalmat, feszültséget.Régebben hetekig el tartott egy doboz, most már csak pár napig.Nem vagyok büszke magamra, sosem voltam.Elismerem, gyenge vagyok.Ha belegondolok abba, mióta próbálok ezen változtatni, bármennyire hajtottam, próbálkoztam mindig kudarcba fulladtam.A sok csalódás amit megéltem tette velem ezt, emiatt lettem az aki most vagyok.Egy csődtömeg, fáj kimondani, de ez az igazság.Nap mint nap sírtam, sokszor még most is naponta zokogok, ok nélkül.Azt hiszem próbálom, kisírni magamból azt amit senkinek sem mondhatok el, mert félek elítél amiatt.

A csikket, földre dobtam majd eltapostam.A főnök irodájába mentem ahogy kérte.Illedelmesen kopogtam, majd 'varázs' szóra bementem az ajtón.

- Foglaljon helyet Alicia.- szólalt meg, lágyabb hangon mint eddig valaha is.

- Miért hívott?

- Nos, mostanában ahogy láttam elég szétszórt, gondolom furcsa még ez a helyzet.Megértem! Jobb lesz ha egyenlőre csak délelőtt jár be dolgozni, aztán majd eldől mi lesz a sorsa.Remélem megfelel!

- Megfelel.Köszönöm főnök úr!- hálálkodtam.

Sosem gondoltam, hogy pont ő fog engem megérteni.Tényleg szokatlan még ez a helyzet, igyekezni fogok.

- Most menjen haza pihenni, holnap délelőtt kezdődik a munka ideje!

- Viszlát és köszönöm.- fordultam vissza az ajtóból. 

Igazi hatvanyolcas mosollyal léptem ki a szálloda ajtaján, s indultam el hazafele.Mivel a sétálás nem az én sportom, taxit stoppoltam amivel percek alatt hazaértem.Villámgyorsan, nyitottam ajtót, s rohantam fel a szobámba átöltözni.Legközelebb eső melegítőt felkaptam a hajamat pedig felcsomóztam fejem tetejére szokás szerint.Csengettek.Unott arccal nyitottam ajtót.

- Gyere be!- mosolyogtam.

- Várj, hoztam neked valamit! - mosolygott, majd elővett egy lyukacsos dobozt és átnyújtotta.

- Mi ez?

- Nézd meg!

Levettem a tetejét, s a dobozban egy fehér szőrgombolyag volt amit igazából nem is értettem.Miért adna nekem egy szőrgolyót?

- Ez miért nyüsszög? - nevettem fel. - Istenem, egy kutyus.

Talán még sosem éreztem magamat ennél hülyébben, teljesen kínos volt az egész.Miért hittem azt, hogy egy szőrgolyót ad? Teljesen megártott a munka.

- Ne haragudj, egy idióta vagyok én azt hittem egy szőrgolyó.- csaptam magamat homlokon.

- Ne butáskodj!- mosolygott, s fogta meg a kezem.

- Nagyon köszönöm Luke! - öleltem át félkarral, mivel a másikba a doboz volt.

- Tudod, azért hoztam, mert..egyedül vagy és szeretném ha valaki lenne melletted ha én nem vagyok veled.- mosolyodott el. 

Szemem sarkából egy kézmozdulattal töröltem le a könnycseppeket.Azt hiszem, találtam valaki aki mellettem van, nagyon hálás vagyok neki, de hogy mutassam ki? Sosem tudtam kimutatni ember felé a szeretetemet, a hálámat és semmi mást sem.Megszoktam, hogy csak magamban őrölhetem a dolgokat s magamban tisztázhatok le mindent.

- Nézd felébredt!- vakarta meg a hasát.

- Mennyire édes.

- Nem tetszik? - kérdezte egyhangú arccal. 

- Jézusom, dehogyisnem! Nagyon is, csak én ezt nem tudom kifejezni.Nagyon tetszik tényleg, és nagyon köszönöm!- mosolyogtam.

Nagy fekete szemei voltak, s puha fehér bundája.Édesebb kutyát nem is kívánhattam volna.

- Nem kéne elnevezni?

- Luke, mivel tőled kaptam, ezért szeretném ha te neveznéd el.- tűrtem el fülem mögé egy haj tincset.

- Tudod, én elterveztem, hogyha kislányom lesz őt Lucy-nak fogom elnevezni.- meredt egy pillanatra a szemembe.- Ezért nem lenne gond ha az lenne a neve? 

- Luke, dehogy gond, nagyon szép név és illik is hozzá.- mosolyodtam el halványan.- Nem megyünk be?- álltam fel, s invitáltam beljebb.

Otthoniasan, sétált végig a folyosón egyenesen a nappaliig, ahol pedig leült a kanapéra én pedig mellé huppantam.

- Nem vagy éhes? Mert akkor összedobhatok valamit, hozzáteszem a spagettim verhetetlen.- vigyorogtam.

- De, egy picit.- húzta a száját.- Segítek! 

- Rendben.- álltam fel, majd magam után húztam Luke-ot is. 

Elővettem az edényeket, a hozzávalókat és minden egyéb dolgot ami kellhet.Egy nagyobb edénybe vizet tettem s felraktam a gázra.

- Ha forr beletennéd a tésztát?-néztem rá, majd mosolyogtam.

- Persze.Megcsinálhatom a szószt?- vette a kezébe a kisebbik edényt. 

- Egész nyugodtan.- pattantam, fel a konyha pultra.

Egyszerűen öröm volt nézni, ahogy sürög-forog a konyhában, mintha otthon érezné magát.Sosem láttam még fiút aki mosolyogva főz, sőt még főzni se láttam fiút. 

- Szeretsz főzni?- néztem rá, s ösztönösen csak mosolyogtam.

Luke elém állt, kezeivel megtámasztotta magát a konyhapulton, s csak bólogatott.Szemeit teljesen az enyéimbe fúrta, szám mosolyra kényszeredett, ahogy az övé is.Gesztenyebarna szemei megállás nélkül csillogtak, még sosem láttam ennyire ragyogni őket.Gyönyörű volt..Arca rettentő lassan közeledett az enyém felé, tudtam, legalább is sejtettem mi fog történni.Én csak alsó ajkamba haraptam, a szemeimet pedig lehunytam..

______________________________________________________________

Hai babes Hai. 

Szóval ne haragudjatok, hogy ilyen későn hoztam részt..Tényleg sajnálom:| 

De, befejeztem és kész van..Hozzá teszem Borzasztó lett :( teljesen kifogytam mindenből..

Kommentbe várom a véleményeteket (jót,rosszat egyaránt) Tényleg szükségem lenne, az olvasóim véleményére..Jó olvasást

Crazygirl_ xx 

Négy

Arcát egy óriási rózsa csokor takarta el, orcámra szívből jövő mosoly terült amit képtelen voltam levakarni magamról. Meg akartam szólalni de nem ment.Lehunytam a szememet s erőt vettem magamon.

- Köszönöm szépen!- vettem át a virágokat a kezéből, majd beletettem őket a hozzám legközelebb eső vázába.- Nos akkor indulhatunk?- törtem meg a percekig tartó csöndet. 

- Persze!

Az ajtót kulcsra zártam majd elindultunk, szótlanul mentünk egymás mellett, közbe-közbe egymásra néztünk, de én leginkább csak a földet pásztáztam.Megállt, s óvatosan felém fordult..testemet átrázta a hideg.Vágytam valamire, de azt szavakba sem tudnám önteni.Valami még hiányzott, valami ami nem hétköznapi.Lassan felemeltem a fejem, így szemeibe tudtam nézni.Szemei felcsillantak, de úgy ahogy még sosem.Én csak hozzá akartam bújni, érezni a biztonságot, érezni valamit amiről magam sem tudom micsoda.

- Mi lenne ha elvinnélek a kedvenc helyemre?- szólalt meg, miközben arcunk leheletnyire volt egymástól.

- Benne vagyok!

Hirtelen eszembe jutott, a tisztás a régi kedvenc helyem.Mindig ott nyugodtam meg, a patak zúgása, a madarak csicsergése volt az ami nekem Emilie elmente után a legtöbbet jelentett.Nem volt olyan nap, hogy ne mentem volna ki oda, és ne mondtam volna el a bánatom valakinek, pontosabban a világnak.Ott senki nem hallott, senki nem szakított félbe.

- Megjöttünk.- zökkentett ki gondolkodásomból.

- Ez a kedvenc helyed?- csillantak fel a szemeim.

- Igen, a Yarra part, általában ide szoktam jönni amikor nyugalmat keresek, leülök egy padra és csak gondolkodom!- mosolyodott el.

A part gyönyörű volt, az esti fények tükröződtek a színtiszta víz felszínén, semmi nyüzsgés, csak a meseszép fény özön ami körbe vette a partot.Azt hiszem a világ egyik legszebb helyén sétáltam azzal az emberrel, akiben első látásra megfogott valami.

Tekintetét éreztem az arcomon, majd sötétbarna csillogó szem párjával találtam magam szemben.

- Ez gyönyörű!- mosolyodtam el.

Megfogta a kezem és egy padhoz húzott, egymás mellett ültünk s hol egymást hol pedig az elénk táruló tájat néztük.

- Még mindig nem tudok rólad semmit..- fordult felém fél oldalasan.

- Mindent megfogsz tudni! - mosolyogtam.

- Ígéred? 

- Ígérem!

- Ez olyan hihetetlen! - szólalt meg.

- Mi? 

- Hogy itt vagy, 18 évesen Melbourne-ben, egyedül.- hangsúlyozta ki az utolsó szót.

- Itt vagy velem, nem vagyok egyedül, és Köszönöm.- tűrtem el egy tincset a fülem mögé.- Köszönöm, ezt a pár napot, hogy elviseltél, hogy itt voltál velem te is és a tesóid is.-pillantottam rá.

- Elviseltelek? 

- Igen, mert eddig kevés ember volt aki elviselte a hisztijeimet, a mindennapi depresszióimat, és a nem is vicces vicceimet.Elmenekültem Londonból, arra a helyre amiről semmit sem tudok..

- Alicia.- kezeimet kezeibe vette, s hirtelen csuklómon akadt a szeme, amit gyors mozdulattal kaptam ki kezeiből.- Gyere, mutatok még valamit!

Én csak halványan mosolyogtam, majd belecsúsztattam felém nyújtott tenyerébe kezemet, bőre szinte perzselte az enyémet.Avval a lendülettel amivel ő felsegített csapódtam bele a mellkasába, szívem megdobbant majd kitörve vele bordáimat.Szemeibe néztem amik ismét furcsán csillogtak, csak mosolygott ahogy én is.Kevés embernek sikerült eddig őszinte mosolyt csalnia az arcomra, de neki sikerült akárhányszor rá néztem szívem megtelt melegséggel.

- Ismét nem árulod el hova megyünk?- kíváncsiskodtam ismét.

- Nem!

- Ebben az esetben indulhatunk.- mosolyogtam. 

**

- Megjöttünk! Remélem szeretsz bowlingozni.

- Aha.- próbáltam lelkesedni iránta.

- Mi a baj?

- Baszki, ez olyan kínos.- vakartam meg a homlokomat.- Még sosem bowlingoztam.- nyögtem ki.

-Gyere, majd segítek!- noszogatott. 

Nagy levegőt vettem s követtem minden lépését, mindegyikünk megkapta a lábára szánt cipőt amit gyorsan fel is vettünk.Még sosem jártam bowling pályán, a neon fények amik pályát világították gyönyörűek voltak.

- Készen állsz?- villantott felém egy hatvannyolcast. 

- Azt hiszem.

Kezébe vett egy golyót, neki indult és tarolt.Hogy múlnám én ezt felül? Gondolom nagyon régóta bowlingozik, én meg, még életemben nem próbáltam.

-Te jössz!- mosolygott rám elégedetten.- Gyere segítek.

Kezembe vettem egy pink golyót, ujjaimat belehelyeztem a 3 lyukba és vártam, hogy segítsen.Ő hátulról, kezeit derekamra kulcsolta majd végig simítva kezemen megfogta a gömböt, arcomra puszit nyomott, s együtt dobtuk el, ami tarolt minden bábut.Kezei még mindig a derekamon pihentek csak álltunk és élveztük egymás társaságát.Csupán pár perc múlva fordultam meg, s nyögtem ki pár szót.

- Mégsem vagyok olyan menthetetlen igaz?

- Nem.- állt velem szemben majd mélyen a szemembe nézett.

- Folytassuk!- vigyorodtam el önelégülten. 

**

- Későre jár!- mosolyogtam.

- Gyere haza viszlek. 

Cipőinket lecseréltük s hazaindultunk.Szerettem vele lenni, vele elfelejtettem minden gyötrelmemet, minden önkritikai problémáimat.Ha a közelembe volt sosem tudtam az arcomon terülő mosolyt levakarni, nem akarom, hogy ez az érzés elmúljon. 

- Várj.-bámulta meredten a talajt. 

- Valami rosszat tettem?

- Alicia, láttam a kezeden a vágásokat.

- Te ezt nem értheted.- suttogtam magamnak majd megfordultam s rohanni kezdtem.

Csak egy idő után álltam meg levegőért, és egyből lépteket hallottam hátam mögött.Mielőtt megtudtam volna fordulni, meleg testet éreztem körülöttem.Szorosan magához ölelt és csak szorított.

- Sohasem foglak utálni azért amit láttam, itt leszek veled ameddig csak tudok.Mindig itt leszek, számíthatsz rám! 

A mondat végére szemeimbe könnyek gyűltek s némán potyogtak a földre, még senki nem mondott nekem ilyet.

- Luke, nekem ilyet még senki nem mondott..

Kezeivel állam alá nyúlt felemelte s iszonyat lassan közeledett az arca az enyém felé, sejtettem mi fog történni, féltem de nem ellenkeztem.Lehunytam szemem mikor Luke puha ajkai az enyémhez tapadtak, lassan s finomat csókolt.Egész testem megremegett hihetetlen érzés volt.Most eltűnt a hiányérzet, eltűnt a 'valami kéne még' gondolat, kereknek éreztem az életem.

______________________________________________________________

uhh hát Sziasztok! :) 

Asdfghjkl jövök egy hatalmas bocsánat kéréssel a késésért, csak tényleg a tanulás kiszív belőlem minden energiát, ráadásul felvételi előtt is állok szóval nehéz.Viszont rátérek a részre, borzasztó lett ne haragudjatok, de ez övön aluli. Igyekeztem, most tényleg szükségem van pár kommentre vagy szavazatra.

Crazygirl_ xx  

Három

Teljesen összezavarodtam, szívem majd kiugrott a helyéről ahogy közeledett..s szinte elvesztettem a fejem, de legbelül tudtam, hogy ez nem lenne helyes dolog.Arcomat más irányba fordítottam így csak arca puszit kaptam.Úgy éreztem jól döntöttem, nekem ez még nem menne, hisz nem is ismerem.

- Nekem..nekem ez, túl korai! Sajnálom.- kezeit elengedtem, majd szinte már rohanva elindultam haza fele.

- Mi rosszat tettem?- hallottam még utoljára Luke hangját.

Szörnyen éreztem magam, talán azért mert csak úgy magyarázat nélkül ott hagytam a fiút, vagy azért mert újabb kialakuló kapcsolatot tettem tönkre.Hiszen barátokat szeretnék vagy nem? Miért nem megy ez nekem?

Remegő kezekkel kotortam elő a kulcsaimat s helyeztem bele őket a zárba, majd elfordítottam őket.Torna csukámat ledobtam és felszaladtam a fürdőszobába.Sóhajtva hámoztam le magamról a ruháimat, majd azokat egyszerűen a földön hagyva léptem be a zuhany kabinba.Testemet a forró víz teljesen ellazítottam, gondjaimat ha csak percekig is, de elfelejtettem.Jól esett minden egyes pillanat a zuhany rózsa alatt, megnyugtatott.A párás kabinból kilépve, magamra tekert törölközővel és kezemben fogott ruháimmal elindultam a szobámba.Gyorsan felkaptam a hozzám legközelebb eső rövidnadrágod a hozzá illő nagyméretű felsővel, lerohantam a lépcsőn, s bevágódtam a tv elé.Csengettek, odacsoszogtam és kitártam az ajtót.

- Mit szeretnél?- kérdeztem, kissé flegmán.

- Talán megmagyarázhatnád a délutánt!- állt velem szemben Luke, kérdő tekintettel.

- Gyere beljebb!- sütöttem le a szemem, s kezdtem el pásztázni egyszerű mamuszomat.

Némán ültünk egymással szemben, figyelmemet csak kis időközönként szegeztem arcára.

- Nos?- reflexszerűen néztem rá, majd haraptam alsó ajkamba.

- Tudod, elgondolkodtam a múlton..- mondtam elé, elbambulva.

- Semmit nem mondtál még magadról, úgy érzem nem is ismerlek.

- Én sem téged, de mindennek eljön a maga ideje!- erőltettem egy mosolyt az arcomra.

- Holnap rá érsz? Még van egy "randink"- mutogatott a levegőbe, mire én csak elvigyorodtam.

- Igen, rá érek..- mosolyogtam.

- 7 órára itt vagyok!- állt fel a kanapéról s egyenesen az ajtó fele indult.

- Rendben.Jó éjszakát!-ölelt meg, nyakamon meleg lélegzetét éreztem, mitől testem megremegett.

- Neked is.

Mosolyogva csuktam be az ajtót, s mivel már későre járt felmentem lefeküdni, magamra húztam a takarót majd hosszú ideig tartó forgolódás után elaludtam.

**

- Jó napot Emilie itthon van?- mosolyogtam megállás nélkül, Mrs. Stewart-ra.

- Alicia, Emilie nem mondta?- nézett rám kérdő tekintettel.

- Mit? - komolyodtam meg.

- Alicia, drágám gyere be!

Leültem a kanapéra, s a szívem már a torkomban dobogott a levegőt pedig egyre gyorsabban vettem.

- Mrs. Stewart, miről nem tudok?- nyeltem egy nagyot.

- Emilie elutazott..modellkedni hívták Sydney-be- csuklott el hangja a végére.

- Mikor fog haza jönni?

- 1 év múlva talán.

- Köszönöm, hogy elmondták! De..nekem most mennem kell, viszlát.- felkaptam a táskámat, s kirohantam a házból, egyenesen a volt kedvenc helyünkre.

10 perc intenzív futás után végre megérkeztem a parkba, végig mentem a kiépített futó ösvényen majd ahol egy picike elágazást láttam elkanyarodtam balra egyenesen be a bokrosba.Pár perc se telt el, majd egy apró tisztásra értem ami mellett egy keskeny patak zúgott s egy éppen hogy összetákolt pad állt mellette, miről elképesztő kilátás tárult elém.

Reggel a telefon hangos csörgése ébresztett, szemeimet résnyire nyitottam, s mobilom kijelzőjére pillantottam, ismeretlen számon hívtak.

- Haló?- szóltam bele rekedtes hangon.

- Alicia Clark-ot keresem.- hallottam, egy kissé ismerősen csengő női hangot.

- Én vagyok.

- Emilie Stewart vagyok, emlékszel még rám?- nem láttam, de éreztem szája mosolyra görbül.

- Emilie?- ismételtem meg a nevet újból, megdermedtem, ajkaim kiszáradtak s torkom is ugyan úgy.

Az emlékek villám csapásként villantak fel szemem előtt.Évekkel ezelőtt, hogy elment nem értettem miért is hívott pont most.2 éven keresztül felém se bagózott, most pedig hirtelen telefonál? Kettős érzések bolyongtak bennem valahol örültem, hogy érdeklem őt, hogy nem felejtett el, de féltem is hiszem ennyi év után talán csak az érdekei vezették hozzám.Szívem hevesebben kalimpált, izgultam..megváltoztam, Hogy fogadná az új Aliciát? Tetszene egyáltalán neki ez az énem is?- Igen emlékszem rád.- motyogtam halkan.

- Merre jársz most? Még mindig Londonban tengeted napjaidat?

- Nem, elköltöztem Ausztráliába, pontosabban Melbourne-be.- próbáltam rövidre fogni a dolgokat.

- Valamikor összefuthatnánk, hamarosan Sydney-ből Melbourne-be kell utaznom, modellkedni.- éreztem, újból mosolyog.

Találkozni? Ennyi év után? Nem tudtam mit is gondoljak, újból csak elbizonytalanodtam, egyik napról a másikra telefonál.Miért csak most keres? Két évig felém se nézett, most meg hirtelen találkozni akar.Hiszen megfogadtam új barátokat szerzek, nem utasítottam vissza, ő jelentett számomra mindent, és kitudja lehet ő is fogja.Miatta nem éreztem magamat elveszettnek, de elment , itt hagyott, magamra maradtam.

- Találkozhatunk! - csúszott ki a számon zavaromban.

- Rendben, akkor majd hívlak.Szia.- köszönt el hirtelen.

- Szia.

Talán sosem voltam még ennyire összezavarodva..Kikászálódtam az ágyamból, majd kómásan leballagtam a lépcsőn, feltettem a kávét főzni s már csak vártam.Csészébe öntöttem és kimentem az udvarra gondolkodni. Pulóverom zsebéből elővettem egy cigis dobozt s élvezettel gyújtottam rá az egyik szálra.A dohányzás minden percét kiélveztem, de még mindig abban a hitben éltem, hogy nem az a fajta lány vagyok.Nem szoktam cigizni, alkalmanként gyújtottam rá egy-egy szálra nyugalmat keresve.A csikk lassan a végét járta, földre dobtam, eltapostam majd a hamutartóba pöccintettem..

**

- Ideje lenne készülődni.- simítottam végig ruhámon.

Szekrényem előtt állva a polcon nagyszüleimtől kapott pulcsimon akadt meg a szemem, szívem szinte égett amikor visszagondoltam arra a napra mikor azt kaptam.Sosem felejtem el azt az örömöt, amit akkor az arcukon láttam, áradt belőlük a szeretet s, látszott, hogy ez az ajándék tényleg szívből jött.Elővettem a pulóvert és kerestem hozzá való nadrágot, topot, cipőt.

Tükör elé léptem s ismét csak magamat kezdtem méregetni, ahogy eddig most sem feleltem meg önmagamnak.Szemembe lógó tincset eltűrtem a fülem mögé, s beléptem a fürdőszobába.Arcomat hideg vízzel átöblítettem majd mosdó kagylón megtámaszkodva tükörképemre néztem.A hajam csomókban illeszkedett a fejem tetejére, szemem alatt pedig fekete foltok éktelenkedtek, szörnyen néztem ki.Hajamat kifésültem s felkötöttem ló farokba, arcomról lemostam azt a minimális sminket amit reggel feltettem és újból neki láttam mindennek.Felvittem bőrömre az alapozót majd kihúztam a szememet egy szemhéjtussal, ajkaimra szájfényt tettem s pillanatok alatt elkészültem a natúr sminkkel. Loboncomat kibontottam, és egyszerűen csak kifésültem ahogy nap mint nap.Még utoljára megnéztem magamat a tükörbe azután feltettem magamra a kiegészítőket.

- Miért nem tudok megfelelni önmagamnak? Miért érzem azt, hogy bennem semmi szerethető sincs?- hangzottak el a mondatok számból.

Szememben összegyűltek a könnycseppek gyors kézmozdulattal töröltem le őket ezután pont csengettek, lerohantam a lépcsőn s egy mély levegő után kinyitottam a bejárati ajtót.

- Indulhatunk?- támadt le egyből.

_________________________________________________________________

Sziiasztook! :)

uhm, szóval meghoztam a következő részt, Ne haragudjatok hogy ennyit késtem, de teljesen leblokkoltam.Unalmas összekötő rész lett, so i think Szar :') 

Ne felejtsetek el KOMMENTELNI és SZAVAZNI tényleg el sem hiszitek mennyit jelentene :) 

Crazygirl_xx 

Kettő

Lassan már egy hete, hogy elköltöztem otthonról, de még mindig bánt, hogy nincs senki akiben megbízhatok, akire támaszkodhatok.Napok óta, csak itthon ültem, rendezgettem lakásomat s gondolkodtam.Azon, hogy mit fogok kezdeni magammal, hogy lesz-e valaki aki szeretni fog, és talán elgondoltam a múlton.Mindenkit elmartam magam mellől, a lehetséges barátokat, a fűződő szerelmeket.Félek, Emilie is azért hagyott el mert már megunta a sok panaszkodásomat.

-A picsába.- zökkentem ki gondolat menetemből amint meghallottam a füst jelző sikító hangját, popcornomat az asztalra dobtam, s teljes sebességemből rohantam a konyhába.- Gratulálni tudok Alicia, ismét egy odakozmált vacsora.- nyitottam ablakot, s kapargattam az edény aljáról az elégett ételt.

Csengettek, lekapcsoltam a gázt majd a konyharuhám segítségével próbáltam kilegyezni az égett szagokat.Oda sétáltam az ajtóhoz, elfordítottam a kulcsokat s kinyitottam.Szemem 3 szempárral találkozott, az egyik kezébe egy tál süteményt szorongatott míg a többi 2 csak állt.Igazából, nem tudtam mit kellett volna mondanom, vagy csinálnom még egy 'sziasztok' sem csúszott ki a számon.

-Szia.-hallottam hangjukat szinte egyszerre csengeni.

-Sziasztok.- suttogtam, s pásztázni kezdtem a cipőt orrát, egy egyszerű torna cipő volt rajtam, semmi érdekes nem volt benne.

-Sajnálom a felsődet, Alicia.- reflex szerűen felnéztem,  és egy ismerős arc mosolygott rám.

-Nem gond Luke!- eresztettem egy halvány mosolyt, majd újból cipőmet kezdtem pásztázni.

-Nem gondoltam volna, hogy te leszel a szomszédunk, ez amolyan Üdvözlünk a szomszédban.- nyújtotta át a süteményt.

-Ti vagytok a szomszédaim?- emeltem fel ismét a fejem, miközben kezembe vettem a tálat.

-Úgy tűnik.- mondta Luke.- Alicia, ők a tesóim, Jai és Beau.

-Alicia Clark.- fogtam kezet mindegyik fiúval.

Igazából örültem, örültem annak, hogy végre ismerek itt valakiket, és annak hogy nem érzem magam egyedül.

-Gyertek beljebb!- nyöszögtem.- Sajnálom, srácok, de Alicia volt olyan gyökér és elégette a vacsoráját, szóval büdös van és kaja sincs.- nevettem el magam kínosan.

A fiúk is csak felkuncogtak majd beljebb lépdeltek, kínomban szavakat sem tudtam kinyögni.

- Mondanám, hogy vacsorázzatok velem, de ebből inkább ne egyetek!- vigyorogtam idiótán.

- Mi lenne ha pizzázni mennénk? A vendégünk vagy!- eresztette a kisfiús mosolyát Jai.

- Én benne vagyok, gyorsan átöltözöm.- indultam meg a lépcső fele.

Hogy lehetnek velem ilyen kedvesek? Talán ez az utolsó alkalom, hogy barátokra találjak, ha elrontom nincs vissza út, csak meg kell próbálnom önmagamat adni.Melyiket? A boldog énemet ami David -így hívták az első pasimat- óta elveszett bennem, vagy azt a kétségbe esett kétbalkezes lányt akit senki sem bír?! Megpróbálok boldognak tűnni, és mosolyogni.

Percek múlva kikaptam pár ruhát a szekrényből, felvettem majd bizonytalanul megálltam a tükör előtt.Szememmel folyamatosan csak magamat méregettem..Miért nem tudom magamat elfogadni? 13 éves korom óta, az önbizalmam a nullát sem éri el, sosem tartottam magamat szépnek, de úgy érzem nem is fogom, mindig próbáltam valahogyan elvonni a figyelmemet az önkritikámról..de nekem sosem sikerült, általában egy aprócska kínzást választottam, hogy elfelejtsem mit is gondolok magamról, hogy csak a fájdalomra koncentrálhassak.Mindig is irigyeltem azokat akiknek van önbizalmuk, akik nem törődnek mások véleményével, én törődtem, nem volt olyan pillanat, hogy ne másoknak akartam volna megfelelni, de ez kevés sikerrel ment, senki nem fogadott el, vagy én taszítottam el magamtól mindenkit, egyedül Emilie értett meg.Mit meg nem adnék azért, hogy felhívjon és újra beszélhessünk, sosem mertem megtenni az első lépést, egyszer sem hívtam fel, talán gyávaságból..Azóta sem tudom megtenni, itt állok 18 évesen egy tükör előtt, szememből kibuggyanó könnyeimmel küszködve, igaz barátok nélkül..

Szemem sarkából egy gyors kézmozdulattal letöröltem a könnyeket, s egy nagy levegő vétel után elindultam le a lépcsőn. 

-Indulhatunk!- ejtettem el egy halvány mosolyt.

Az ajtót kulcsra zártam, s követtem a fiúkat.Lassan fel oldódtam, út közben mindenki csak minket nézett, a röhögésünktől volt hangos az utca.

- Messze vagyunk még? - nyöszögtem.

- Fél úton járunk! - kacsintott rám Beau.

Isteni, sosem szerettem sétálni, nem volt az erősségem, ahogy a sport sem, mindig a kis ügyetlen kétbalkezes Alicia voltam.Magassarkú, torna cipő vagy papucs nekem oly mindegy volt mindegyikben hamar megfájdult a lábam..Alsó ajkamba harapva kissé csámpásan elkezdtem rohanni, egyenes Luke felé.

- Most megvagy!- nevettem el magam, a hátára ugorva.

Luke pár lépést sem tett, megingott és velem együtt a földre esett.Én kerültem felülre, leheletét arcomon éreztem s szívem szinte kitörte a bordáimat.Évek óta nem voltam ilyen közel senkihez, szemeit az enyéimbe fúrta s nem eresztett.Percek múlva eszméltem csak fel, kósza tincseimet fülem mögé tűrve szakítottam meg a szem kontaktust.

- Ne haragudj, nem gondoltam, hogy ez lesz!- mondtam, miközben kezemet Jai felém nyújtott tenyerébe csúsztattam.- Köszönöm!- suttogtam.- Luke, te pedig tényleg ne haragudj!

- Dehogy haragszom, nekem tetszett!-kacsintott felém. 

- Látod azt a táblát ott fenn?- mutatott Beau előre.

- Minden bizonnyal vak vagyok.- vigyorogtam idiótán.- Igen, látom amúgy.Az a pizzéria?

Mindhárman csak bólintottak, s elindultunk a pizzázó irányába.A bejárat előtt Luke elém vágott majd kinyitotta az ajtót, szemeimet a földre szegeztem és megszeppenve léptem be az étterembe. Egyenesen egy négy személyes asztal fele indultunk, majd egyenként leültünk a két oldalára, mellém Jai ült, velem szemben pedig Luke foglalt helyet.A pincér fiú szinte percek alatt, mellettünk termett az étlappal és felvette az ital rendelést.Szemeit a srác teljesen az enyéimbe fúrta, s csak kis időközönként nézett más fele, arcom mosolyra kényszeredet, ahogy az övé is.Nem lehetett több 18 évesnél, egyenruhát sem viselt, gondolom gyakornok volt.Szemei rikító kék színben pompáztak, arca pedig akárcsak a baba popsi.

                                    

- Alicia!- zökkentett, ki szem kontaktusunkból Luke.

- Igen?- pillantottam reflex szerűen a fiú felé.

- Mit iszol?

- Nestea.- mondtam a pincér fiúnak, aki egy mosoly után ment a dolgára.

Jai óvatosan a fülemhez hajolt s halkan suttogni kezdett, forró lehelete szinte égette a bőröm.

- Csak nem bejön a pincér fiú?- mosolygott, igaz nem láttam, de szinte éreztem, hogy szája mosolyra görbül.

Arcom színe, tűz vörössé változott ahogy vissza gondoltam kék szemeire.

- Azt hiszem.- motyogtam magam elé.

Ránéztem Jai-re csak mosolygott, szemeimet lesütöttem, s gondolkodni kezdtem.

Én .. én azt hiszem csak szeretnék valakit, valakit akit szeretni tudok és aki engem is szeret.Nem múlik el úgy nap, hogy ne lenne bennem szeretet hiány, hogy ne érezném teljesen egyedül magam.Hiányzik egy mindent eláruló ölelés, egy értem aggódó ember.

- Az üdítők.- jött vissza ismét a fiú, s letette elénk a rendelt italokat.

Üdítőm mellé egy szalvétát csúsztatott, rajta valami firkával.Mosolyogva néztem rá, s szemei a fényben megcsillantak, szája mosolyra görbült majd pillantását más irányba szegezte.

- Milyen pizzát hozhatok?- nyitotta újból szóra a száját.

- Sonkás mindenkinek megfelel?- nézett körbe Luke.

Én csak bólintottam a többiek pedig egy 'ühümmel' válaszoltak.Pillantásomat az előttem ülő fiú fele szegeztem, aki lágyan belefúrta szemeit az enyémekbe.Teljesen zavarba jöttem s csak bugyután vigyorogtam miközben megszakítottam a szem kontaktust.

- Na és, hogy igazodsz el Melbourne-ben?- kérdezte Beau.

- Igazából, 1 hét alatt nem igazán mozdultam ki otthonról, szinte semmit nem ismerek itt, csak egy közeli kis boltba jártam eddig.- sütöttem le a szemem.

- Mit szólnál, ha körbe vezetnélek a városba?- mosolygott Luke.

Jai és Beau csak felkacagtak, s mindenki rám vetette pillantását.
- Miért is ne!- kacsintottam a fiúra.

Igazából a válaszon, nem is gondolkodtam, talán mert végre jött egy pillanat, hogy jobban megismerjek valakit.Nagyon megkedveltem..Igen! Tudom, még nem is ismerem, de mégis megfogott.Az a rossz fiús kinézete, a piercing a szájába s az a lazaság ami áradt belőle. 

Cipő toporgásra figyeltem csak az asztal egyik végébe, ahol már a forró pizzáink voltak.

**

Alig tudtam pár falatot is letuszkolni torkomon, csak gondolkodni tudtam s közbe-közbe a könnyeimmel küszködni.

- Kimegyek a mosdóba!- erőltettem arcomra egy kisebb mosolyt.

Táskámat a kezembe vettem, majd az előttem lévő női mosdó fele indultam.Utamba pont a pincér fiú keveredett, ő pedig csak bugyután vigyorgott.

- Már csak te hiányoztál!- suttogtam, szinte teljes némasággal.

- Tessék?- nézett rám, kerek szemeivel.

- Ja, semmi.- néztem más irányba.

- David vagyok!- nyújtotta a kezét.

- Hogy mi? David?- szegeztem tekintetemet ismét arcára.

Utoljára ezt nevet, 1 évvel ez előtt hallottam, Fájt.Valahol legbelül éreztem, hogy miattam lett vége mindennek.

-David mi a baj?- remegett meg hangom.

Arcom színe fehérré változott, szám kiszáradt s szemeim teljesen üvegesség váltak.Féltem, mi van hogy ha már nem szeret? Ekkor csak ezek jártak a fejemben, teljesen kétségbe estem.

- David, mondd már! - utasítottam a fiút miközben kibuggyanó könnyeimmel küszködtem.

- Alicia, tudod sokat gondolkodtam és döntésre jutottam.- szakította meg a mondandóját, már nem bírtam arcomon végig folytak könnyeim egyenes a térdemre hulltak.- Szeretlek, de  már nem érzem irántad azt amit régen! Jobb lesz, ha elválnak útjaink!- ölelt meg utoljára s elment, szavakhoz sem jutottam.

Testem megmerevedett, orcámon pedig milliónyi könnycsepp zúgott végig.Arcomat kezembe temettem s csak zokogtam, megállás nélkül.

Ekkor láttam utoljára.

Az emlékek villám csapásként villantak fel szemem előtt, látásom a könnyektől teljesen fátyolossá vált.

- Ne haragudj! - rohantam be a mosdóba.

Megtámaszkodtam a mosdókagylóba, s a tükörre pillantottam.Bár ne tettem volna, ugyan is szörnyen néztem ki, a hajam kócos volt, szemem alatt a szemfestékem nyomai látszottak, ajkaim pedig teljesen ki volt cserepesedve.

- Alicia, mi lett belőled?- suttogtam magamnak.

Kétségbe esésemben mindenkit fel lökve kirohantam az étteremből, egyenesen az út test felé.Saját magam, földbe tiprásából, Luke rántott ki, aki időben kapta el a kezem megakadályozva, hogy az úttestre lépjek.Leheletét a bőrömön éreztem, s arca egyre jobban csak közeledett az arcomhoz..

_____________________________________________________________________

Sziiasztook! :) 

öhm, szóval..szar.szar.szar.unalmas.szar.szar.szar :') AMEN..Igazából, most tényleg kérek MINDEN olvasómat, hogy kommenteljen vagy szavazzon nem tudom van-e értelme folytatni! .. Remélem azért tetszik akármennyire is borzasztó! :) 

Crazygirl_ xx 

Egy

Érettségi ajándékként kapott gyűrűmet szorongatva, ráébredtem, hogy London nekem már semmi újat nem mutat.Elköltözöm, felültem ágyamon beleléptem papucsomba majd elgondolkodva leballagtam a nappaliba, leültem a puffra s egy mély levegő után belekezdtem.

- Mama, Papa! Elköltözöm! 

- Kislányom, jól meg gondoltad ezt?- kérdezte nagyapám, felnézve a reggeli hírlap mögül.

Bólintottam, majd ismét forgatni kezdtem a kezemen ékeskedő gyűrűt.Percek múlva eszméltem csak rá, hogy mire is vállalkoztam, felmentem a szobámba majd előkerestem egy bőröndöt.Gardróbom elé lépve, kinyitottam s belepakoltam a nekem kedves ruhákat, cipőket és ékszereket.Lezötyögtem utazó táskámmal a lépcsőfokokon, majd egy gyors szoknya igazítás után odaléptem nagyszüleimhez.

- Ilyen hamar elmész?- kérdezte kerek szemekkel, nagymamám.

- Minél hamarabb nagyi! Nagyon fogtok hiányozni, ígérem minden nap hívlak titeket!-könnyek között szorosan megöleltem őket, puszit nyomtam arcukra majd felkaptam a farmer dzsekimet és a Gucci magassarkúmat.Bőröndömet, betettem a taxi csomagtartójába majd egy gyors ölelés után, könnyek között beszálltam a sárga közlekedési járműbe.

- A legközelebbi automatához, utána pedig a reptérre kérem! - mondtam a borostás, kissé morbid kinézetű úriembernek.

Kiszálltam az automatánál, kivettem azt a pénzt amit szüleim és nagyszüleim tettek nekem félre kiskorom óta, könnyeimmel küszködve vissza szálltam az autóba, majd tovább hajtottunk.A sofőr némán vezetett, én pedig végig néztem a tájat és elgondolkodtam, hogy biztos ezt szeretném-e .. IGEN, elhatároztam más életet kezdek valahol, a világ másik felén.Hiányozni fognak a Londoni mindennapok, a nagyszüleim, de legfőképp a szobám fog hiányozni, ahol a mindennapjaimat töltöttem, zene hallgatással, olvasással vagy éppen énekléssel.

- Megjöttünk kisasszony!- szólt, rekedtes hangon a sofőr.- 2 font lesz! 

Elővettem 5 fontot a tárcámból odaadtam neki, majd a csomagjaimmal gyors rohanásba kezdtem.Nagy levegő vétel után kifacsartam pár szót magamból a pultos hölgy felé, miközben előkotortam a személyimet és az útlevelemet.

- Elnézést! A legközelebbi járatra szeretnék jegyet, mindegy hova megy csak el innen!- mondtam a recepciós hölgynek.

- A legközelebbi járatunk Melbourne-be megy fél óra múlva! - jelentette ki a nő.- 273 font lesz! 

Kifizettem a repülő jegyet, s mikor kézbe kaptam elindultam a váró terem felé, letettem a csomagjaimat egy székre majd az ablakhoz léptem.Kezeimmel megtámasztottam magamat az üvegnél, London gyönyörű volt éjszaka, talán ez az amit szerettem benne, a nyüzsgés, a fények, az, hogy az emberek nem vetnek meg azért ahogy öltözöl, ezt szerettem benne a legjobban.Meseszerű volt, és persze óriási, 18 évesen egyedül, nagyszüleimre támaszkodva, csak én lehettem.Ökölbe szorítva megütöttem az üveget, megráztam a fejemet majd ellöktem magamat, kezemet óvatosan végig húztam szoknyámon majd leültem a legközelebbi székre.

- Kérjük a Londonból Victoria államba tartó utasokat kezdjék meg a beszállást.- figyelmeztetett egy lágy női hang.

- Azt hiszem itt az idő, végre mindennek vége, új életet kezdhetek valahol a világ másik végén.-suttogtam magamnak, rekedtes hangon.

Letöröltem könnyeimet és elindultam a terminálból a repülő felé, pontosabban az új életem felé.

**

- Kisasszony!- szemeimet apró résnyire nyitottam.-Kisasszony, hamarosan landolunk, kérem kapcsolja be a biztonsági övét! Üdvözöljük Ausztráliában.- mosolygott rám a stewardess.

Amint éreztem, hogy a repülő ereszkedik, szorosan megmarkoltam a karfát, szememet pedig szorosan összepréseltem, soha életemben nem repültem még, ezért is félhettem annyira.

- Üdvözöljük Melbourne-ben.Köszönjük, hogy minket választottak!-szólalt meg a pilóta, a maga mély hangján és a többi utassal együtt kikapcsoltuk a biztonsági öveket majd kisétáltunk a repülőgépből.

A terminálban, nagy nehezen megszereztem a csomagjaimat, s elhagytam a repteret.Igazából, nem is gondolkodtam mit fogok ezek után kezdeni az életemmel.Tulajdonképpen semmim nem volt, csak egy bőröndöm, és készpénzem..Szippantottam egyet az új levegőből, majd bőröndömet magam után húzva elindultam a legjobbnak látott úton.

Biztos jól döntöttem? 

Fejem felett elsuhant egy repülőgép, figyelmemet az égre szegeztem, s láttam, hogy az utas szállító már eltűnt a háztömbök között.Az emeletes ház oldalán egy óriás plakát volt 'Lilo and Stich lakás és ingatlan' olvastam le a betűket.Talán mégis csak vannak véletlenek? Előrántottam a telefonom, s pötyögni kezdtem a plakáton látható telefon számot.

- Lilo Pattinson, miben állhatok rendelkezésére?-kérdezte bájos hangon egy hölgy.

- Umm, Jó napot! Lakás ügyben telefonálok, nem rég jöttem Melbourne-be és lakást szeretnék amilyen gyorsan csak lehet.

- Tökéletes, mikor tudnánk találkozni?- kérdezősködött barátságosan a nő.

- Nekem most is tökéletes lenne.- mosolyodtam el örömömben.

- Áh, remek.Akkor oda megyek.Merre van most?

- Egy pillanat.- megpördültem, hogy keresek valami címet amit mondhatok a hölgynek.-Annabelle Road! 

-Egy saroknyira vagyok tőle, oda megyek.

- Pompás, itt várom.- dőltem neki bőröndömnek.

- Azt hiszem már látom is, forduljon balra.- utasított, én pedig azt tettem amit kért és megpillantottam egy kedves kinézetű, hölgyet aki felém integetett én pedig elindultam felé.

**

- Nos ez lenne az utolsó.- mutatott Lilo az utolsó házra.A falak barnában pompáztak, a tető pedig narancs sárga cseréppel volt kirakva.

- Ezt szeretném!-jelentettem ki halvány mosollyal az arcomon.- Mit kell aláírnom?

- Nem is érdekli mennyibe kerül?-kérdezte Lilo, tágra nyílt szemekkel.

- Nem fontos.-legyintettem felé.- Viszont, csak angol fonttal tudok fizetni, remélem nem probléma.

- Nem gond.-tolt elém egy kék mappát Lilo.- Itt és itt kéne aláírni!-mutatott, 2 hosszú vonalra.

- Kész!-mosolyogtam rá.- Készpénzzel fizethetek?-mondtam csillogó szemekkel, első saját házam láttán.

- 4000 dollár, most komolyan 4000 dollárt hord magánál?-lepődött meg.

- Mivel most utaztam Melbourne-be.- vigyorogtam majd átnyújtottam az összeget.

- Azt hiszem, mi végeztünk.Gratulálok az új tulajdonához! Tessék, a kulcsok.- nyújtott át egy csomót.

Boldogan fordítottam el a zárba a kulcsokat s léptem át a küszöböt.Bőröndömből nagyjából kipakoltam, felvettem valami kényelmes ruhát, és úgy döntöttem elmegyek sétálni.

Teljesen elveszettnek éreztem magam, egy ekkora városban barátok, támaszok nélkül félelmetes,de valahol legeslegbelül éreztem, hogy találok valakit akiben megbízok, akit újra szerethetek..A séta teljesen elfeledtetett felem mindent, Melbourne éjjel meseszép volt, szinte első látásra beleszerettem.

-Sms-ed jött, Sms-ed jött!- szólalt meg telefonom üzenet jelzője, előkotortam táskámból  s szemeimet a képernyőre helyeztem s olvasni kezdtem.

'Drága Kis unokám! Nagyon hiányzol már most pedig nemrég mentél el, aggódtunk is nagyapáddal! Reméljük minden rendben van.Millió puszi, szerető nagyszüleid!'

Könnyeim szinte égették az arcom, hiányoztak, itt senkihez nem fordulhattam, fájt mindenkit elmartam magam mellől, akiben pedig megbíztam fa képnél hagyott.Lépteimet gyorsabbra fogtam, lassan már rohantam, kezemben a telefonnal szememben pedig milliónyi könnycseppel.Hirtelen sötétséget láttam magam előtt, a fiú akivel egymásba mentünk egy jó adag hot-dogot kent el a pólómon és persze a saját magán is.Magamhoz sem tértem, csak megszeppenve álltam előtte s könnyeimtől még a fontosabb vonalai sem rajzolódtak ki.

- Jézusom, kérlek ne haragudj, nem volt szándékos!-mentegetőztem a sráctól mikor végre magamhoz tértem.

- Az én hibám volt ne butáskodj.- kezdett el a zsebeiben kutatni, gondolom papír zsebkendő után.

Zavaromban, elindultam s lépteimet egyre csak gyorsítottam.

- Hé várj! Hova sietsz ennyire? Még a nevedet sem tudom.- kocogott utánam.

- El.

- Azt hiszem megint el csesztem egy lehetőséget, hogy megismerjek egy lányt.- suttogta magában, a gyerek.

- Tessék?

- Hangosan beszéltem?- vakarta meg tarkóját.

- Azt hiszem.- mosolyogtam el magam.

- Vedd úgy meg sem szólaltam!- állt meg mire én rohanni kezdtem.- Hova rohansz? Még mindig nem tudom a nevedet!- fogta meg a kezemet, ami ahol bőrünk összeért perzselni kezdett.

- Addig ameddig nem tudod meg a nevem, nem tudlak lerázni ugye?

- Ezt eltaláltad!- vigyorgott mint a tejbe tök.

- Alicia Clark.- tűrtem el fülem mögé egy tincset.- Nos, ha már egyszer én elárultam a nevem, személyedben kit tisztelhetek?

- Luke Brooks!- nyújtotta a kezét mosolyogva.

___________________________________________________________

Sziasztok! 

Itt az első rész, igazából nem is tudom mit mondjak, szerintem nem lett jó, de ezt döntsétek el ti! Ééés igen Janoskians fanfiction lesz :) 

Várom a véleményeket! :) 

Crazygirl_ xx