Egy

Érettségi ajándékként kapott gyűrűmet szorongatva, ráébredtem, hogy London nekem már semmi újat nem mutat.Elköltözöm, felültem ágyamon beleléptem papucsomba majd elgondolkodva leballagtam a nappaliba, leültem a puffra s egy mély levegő után belekezdtem.

- Mama, Papa! Elköltözöm! 

- Kislányom, jól meg gondoltad ezt?- kérdezte nagyapám, felnézve a reggeli hírlap mögül.

Bólintottam, majd ismét forgatni kezdtem a kezemen ékeskedő gyűrűt.Percek múlva eszméltem csak rá, hogy mire is vállalkoztam, felmentem a szobámba majd előkerestem egy bőröndöt.Gardróbom elé lépve, kinyitottam s belepakoltam a nekem kedves ruhákat, cipőket és ékszereket.Lezötyögtem utazó táskámmal a lépcsőfokokon, majd egy gyors szoknya igazítás után odaléptem nagyszüleimhez.

- Ilyen hamar elmész?- kérdezte kerek szemekkel, nagymamám.

- Minél hamarabb nagyi! Nagyon fogtok hiányozni, ígérem minden nap hívlak titeket!-könnyek között szorosan megöleltem őket, puszit nyomtam arcukra majd felkaptam a farmer dzsekimet és a Gucci magassarkúmat.Bőröndömet, betettem a taxi csomagtartójába majd egy gyors ölelés után, könnyek között beszálltam a sárga közlekedési járműbe.

- A legközelebbi automatához, utána pedig a reptérre kérem! - mondtam a borostás, kissé morbid kinézetű úriembernek.

Kiszálltam az automatánál, kivettem azt a pénzt amit szüleim és nagyszüleim tettek nekem félre kiskorom óta, könnyeimmel küszködve vissza szálltam az autóba, majd tovább hajtottunk.A sofőr némán vezetett, én pedig végig néztem a tájat és elgondolkodtam, hogy biztos ezt szeretném-e .. IGEN, elhatároztam más életet kezdek valahol, a világ másik felén.Hiányozni fognak a Londoni mindennapok, a nagyszüleim, de legfőképp a szobám fog hiányozni, ahol a mindennapjaimat töltöttem, zene hallgatással, olvasással vagy éppen énekléssel.

- Megjöttünk kisasszony!- szólt, rekedtes hangon a sofőr.- 2 font lesz! 

Elővettem 5 fontot a tárcámból odaadtam neki, majd a csomagjaimmal gyors rohanásba kezdtem.Nagy levegő vétel után kifacsartam pár szót magamból a pultos hölgy felé, miközben előkotortam a személyimet és az útlevelemet.

- Elnézést! A legközelebbi járatra szeretnék jegyet, mindegy hova megy csak el innen!- mondtam a recepciós hölgynek.

- A legközelebbi járatunk Melbourne-be megy fél óra múlva! - jelentette ki a nő.- 273 font lesz! 

Kifizettem a repülő jegyet, s mikor kézbe kaptam elindultam a váró terem felé, letettem a csomagjaimat egy székre majd az ablakhoz léptem.Kezeimmel megtámasztottam magamat az üvegnél, London gyönyörű volt éjszaka, talán ez az amit szerettem benne, a nyüzsgés, a fények, az, hogy az emberek nem vetnek meg azért ahogy öltözöl, ezt szerettem benne a legjobban.Meseszerű volt, és persze óriási, 18 évesen egyedül, nagyszüleimre támaszkodva, csak én lehettem.Ökölbe szorítva megütöttem az üveget, megráztam a fejemet majd ellöktem magamat, kezemet óvatosan végig húztam szoknyámon majd leültem a legközelebbi székre.

- Kérjük a Londonból Victoria államba tartó utasokat kezdjék meg a beszállást.- figyelmeztetett egy lágy női hang.

- Azt hiszem itt az idő, végre mindennek vége, új életet kezdhetek valahol a világ másik végén.-suttogtam magamnak, rekedtes hangon.

Letöröltem könnyeimet és elindultam a terminálból a repülő felé, pontosabban az új életem felé.

**

- Kisasszony!- szemeimet apró résnyire nyitottam.-Kisasszony, hamarosan landolunk, kérem kapcsolja be a biztonsági övét! Üdvözöljük Ausztráliában.- mosolygott rám a stewardess.

Amint éreztem, hogy a repülő ereszkedik, szorosan megmarkoltam a karfát, szememet pedig szorosan összepréseltem, soha életemben nem repültem még, ezért is félhettem annyira.

- Üdvözöljük Melbourne-ben.Köszönjük, hogy minket választottak!-szólalt meg a pilóta, a maga mély hangján és a többi utassal együtt kikapcsoltuk a biztonsági öveket majd kisétáltunk a repülőgépből.

A terminálban, nagy nehezen megszereztem a csomagjaimat, s elhagytam a repteret.Igazából, nem is gondolkodtam mit fogok ezek után kezdeni az életemmel.Tulajdonképpen semmim nem volt, csak egy bőröndöm, és készpénzem..Szippantottam egyet az új levegőből, majd bőröndömet magam után húzva elindultam a legjobbnak látott úton.

Biztos jól döntöttem? 

Fejem felett elsuhant egy repülőgép, figyelmemet az égre szegeztem, s láttam, hogy az utas szállító már eltűnt a háztömbök között.Az emeletes ház oldalán egy óriás plakát volt 'Lilo and Stich lakás és ingatlan' olvastam le a betűket.Talán mégis csak vannak véletlenek? Előrántottam a telefonom, s pötyögni kezdtem a plakáton látható telefon számot.

- Lilo Pattinson, miben állhatok rendelkezésére?-kérdezte bájos hangon egy hölgy.

- Umm, Jó napot! Lakás ügyben telefonálok, nem rég jöttem Melbourne-be és lakást szeretnék amilyen gyorsan csak lehet.

- Tökéletes, mikor tudnánk találkozni?- kérdezősködött barátságosan a nő.

- Nekem most is tökéletes lenne.- mosolyodtam el örömömben.

- Áh, remek.Akkor oda megyek.Merre van most?

- Egy pillanat.- megpördültem, hogy keresek valami címet amit mondhatok a hölgynek.-Annabelle Road! 

-Egy saroknyira vagyok tőle, oda megyek.

- Pompás, itt várom.- dőltem neki bőröndömnek.

- Azt hiszem már látom is, forduljon balra.- utasított, én pedig azt tettem amit kért és megpillantottam egy kedves kinézetű, hölgyet aki felém integetett én pedig elindultam felé.

**

- Nos ez lenne az utolsó.- mutatott Lilo az utolsó házra.A falak barnában pompáztak, a tető pedig narancs sárga cseréppel volt kirakva.

- Ezt szeretném!-jelentettem ki halvány mosollyal az arcomon.- Mit kell aláírnom?

- Nem is érdekli mennyibe kerül?-kérdezte Lilo, tágra nyílt szemekkel.

- Nem fontos.-legyintettem felé.- Viszont, csak angol fonttal tudok fizetni, remélem nem probléma.

- Nem gond.-tolt elém egy kék mappát Lilo.- Itt és itt kéne aláírni!-mutatott, 2 hosszú vonalra.

- Kész!-mosolyogtam rá.- Készpénzzel fizethetek?-mondtam csillogó szemekkel, első saját házam láttán.

- 4000 dollár, most komolyan 4000 dollárt hord magánál?-lepődött meg.

- Mivel most utaztam Melbourne-be.- vigyorogtam majd átnyújtottam az összeget.

- Azt hiszem, mi végeztünk.Gratulálok az új tulajdonához! Tessék, a kulcsok.- nyújtott át egy csomót.

Boldogan fordítottam el a zárba a kulcsokat s léptem át a küszöböt.Bőröndömből nagyjából kipakoltam, felvettem valami kényelmes ruhát, és úgy döntöttem elmegyek sétálni.

Teljesen elveszettnek éreztem magam, egy ekkora városban barátok, támaszok nélkül félelmetes,de valahol legeslegbelül éreztem, hogy találok valakit akiben megbízok, akit újra szerethetek..A séta teljesen elfeledtetett felem mindent, Melbourne éjjel meseszép volt, szinte első látásra beleszerettem.

-Sms-ed jött, Sms-ed jött!- szólalt meg telefonom üzenet jelzője, előkotortam táskámból  s szemeimet a képernyőre helyeztem s olvasni kezdtem.

'Drága Kis unokám! Nagyon hiányzol már most pedig nemrég mentél el, aggódtunk is nagyapáddal! Reméljük minden rendben van.Millió puszi, szerető nagyszüleid!'

Könnyeim szinte égették az arcom, hiányoztak, itt senkihez nem fordulhattam, fájt mindenkit elmartam magam mellől, akiben pedig megbíztam fa képnél hagyott.Lépteimet gyorsabbra fogtam, lassan már rohantam, kezemben a telefonnal szememben pedig milliónyi könnycseppel.Hirtelen sötétséget láttam magam előtt, a fiú akivel egymásba mentünk egy jó adag hot-dogot kent el a pólómon és persze a saját magán is.Magamhoz sem tértem, csak megszeppenve álltam előtte s könnyeimtől még a fontosabb vonalai sem rajzolódtak ki.

- Jézusom, kérlek ne haragudj, nem volt szándékos!-mentegetőztem a sráctól mikor végre magamhoz tértem.

- Az én hibám volt ne butáskodj.- kezdett el a zsebeiben kutatni, gondolom papír zsebkendő után.

Zavaromban, elindultam s lépteimet egyre csak gyorsítottam.

- Hé várj! Hova sietsz ennyire? Még a nevedet sem tudom.- kocogott utánam.

- El.

- Azt hiszem megint el csesztem egy lehetőséget, hogy megismerjek egy lányt.- suttogta magában, a gyerek.

- Tessék?

- Hangosan beszéltem?- vakarta meg tarkóját.

- Azt hiszem.- mosolyogtam el magam.

- Vedd úgy meg sem szólaltam!- állt meg mire én rohanni kezdtem.- Hova rohansz? Még mindig nem tudom a nevedet!- fogta meg a kezemet, ami ahol bőrünk összeért perzselni kezdett.

- Addig ameddig nem tudod meg a nevem, nem tudlak lerázni ugye?

- Ezt eltaláltad!- vigyorgott mint a tejbe tök.

- Alicia Clark.- tűrtem el fülem mögé egy tincset.- Nos, ha már egyszer én elárultam a nevem, személyedben kit tisztelhetek?

- Luke Brooks!- nyújtotta a kezét mosolyogva.

___________________________________________________________

Sziasztok! 

Itt az első rész, igazából nem is tudom mit mondjak, szerintem nem lett jó, de ezt döntsétek el ti! Ééés igen Janoskians fanfiction lesz :) 

Várom a véleményeket! :) 

Crazygirl_ xx